Neserly Molly: Váratlan döntés

Jó olvasást! ;)

Váratlan döntés

Több mint egy éve szenvedett már. A másik hiánya lassan teljesen felemésztette. Pedig elég ideje lett volna már belenyugodni a dolgokba… De egyszerűen képtelen volt rá. Nem tudta feldolgozni, hogy akiért él, nem szereti viszont. És most már tökéletesen biztos, hogy nem csak színjáték…

Az énekes fáradtan ült fel az ágyában. Nem volt semmi kedve felkelni, nem akart még egy nap szenvedést… Persze igaza volt bátyjának; ami köztük volt nem normális, de akkor sem tudott megbékélni a fiú.

Már napok teltek el az esküvő óta, de még mindig nem volt képes felfogni. És még egy hetet kellett otthon töltenie egyedül, amíg véget ér a nászút.

Mégis, meddig lehet ezt folytatni? Már így is egy éve szenvedett…

Sírva az ágyra rogyott, és visszajátszotta magában az elmúlt év történéseit.

Az elején minden olyan jó volt; mikor még kölcsönösen fűtötte őket a szerelem, de mára ez az érzés viszonzatlanná vált. Tökéletesen titokba tudták tartani ezt az elfogathatatlan kapcsolatot, és akár a végtelenségig tudták volna folytatni, de Tomnak mégis elege lett.

„Bill… szeretlek, de ezt abba kell hagynunk. Előbb-utóbb úgy is rákényszerülnénk, és inkább most, magunktól hagyjuk abba. Később csak… megkeseredett öregemberek lennénk. Így nem lehet élni! Nem akarok sötét titkok közt megöregedni!”

Persze a feketehajú nem értett egyet, és akármit megtett volna annak érdekében, hogy ikrét jobb belátásra bírja.

„Tom, ezt nem teheted velem! Nincs igazad, ez hülyeség! Különben is, akkor jobban… megkeserednénk, ha gátat szabnánk az érzelmeinknek! Én meghalnék nélküled!”

Számtalanszor rohant sírva bátyja után, de megértésre nem talált soha.

„Hát nem érted?! Nem lehetsz ennyire csökött agyú!”

Tom nem győzte magyarázni öccsének az élet rendjét, de mindig süket fülekre lelt.

„Nyugodj már meg, ezek a félelmeid el fognak múlni, ez csak egy hirtelen fellángolás… Elbizonytalanodtál, én megértem…”

„Az volt a fellángolás, amit irántad éreztem! Értsd már meg, hogy ez nem jó!”

Már tényleg kezdett elege lenni az egészből.

Mi lehet az élet értelme, ha nem az, hogy a szerelmeddel légy?

Ezt a kérdést már ezerszer próbálta megválaszolni magában, de egyszer sem sikerült neki.

Tom nem régen összeismerkedett egy Ria nevű lánnyal, akivel látszólag nagyon megértették egymást már a legelején. Szinte azonnal be is költözött a Kaulitz-lakba – Bill legnagyobb elkeseredésére. Akkor már tényleg nem látott semmi esélyt a Tommal való békülésre… De küzdött! Folyamatosan Tomért harcolt. Egyszerűen képtelen volt őt elengedni. Tom pedig minden lehetőséget megragadott, hogy megmutassa Billnek milyen boldog is ezzel a lánnyal. Bill viszont ezt nem akarta tudomásul venni. Ő Tomot szereti, és kész! Próbált ő annyi mindent kitalálni, hogy az újdonsült szerelmespárt elszakítsa egymástól, és Tomnak is számtalanszor szerelmet vallott még, de a vége mindig csak kiabálás lett.

„Bill, szerezz már egy barátnőt! Annyian oda vannak érted; miért nem használod ezt ki?!”

De Bill egyáltalán nem értett egyet.

Tom hamarosan megkérte Ria kezét, aki természetesen igent mondott… de hát ki ne mondott volna igent Tom Kaulitznak?

Még mindig élénken élt az énekes elméjében az a pár képkocka, ahogy Tom boldogon, kipirult arccal szalad elé.

„Megkértem a kezét! Végre megkértem, és igent mondott!”

Bill pedig alig bírta visszatartani a zokogást.

„Hát ez csodás…”

Tomnak igazán nem estek jól testvére szavai.

„Attól, hogy te képtelen vagy lezárni magadban a múltat, az én boldogságomnak igazán örülhetnél! Hidd el, te is találni fogsz egy nőt magadnak!”

„De nekem ez nem a múlt, ez a jelenem is! És… egy nőt?! Ki van zárva! Miattuk veszítettelek el téged is!”

Pár hónap múlva megtartották az esküvőt, másnap meg el is indultak Hawaiira.

- Szörnyű vagyok! – fúrta a fejét a párnába.

Igaza van! Miért vagyok ilyen szánalmas?!

Lassan, de az elmúlt magányos napokban kezdte belátni, hogy bátyjának igaza van. Ha Tom boldogságához az ő szenvedése szükséges, akkor legyen.

Kettőjük közül legalább az egyikőjük képes volt józanul gondolkodni…

Végre azt is kezdte belátni, hogyha nem hagyják abba időben, ez a szerelem könnyen tragédiába is torkollhatna.

Kezdte feldolgozni a tényt, hogy Tom már soha nem fogja őt csókolni… és, hogy az elmúlt év alatt teljesen lejáratta magát. Hát hogy nézzen ezek után a házaspár szemébe?! Ha eztán mégis adna Tom neki egy esélyt, azzal egy házasságot tenne tönkre, és Ria életét… Felesleges harmadik személlyé vált, hiába volt ez a legnagyobb félelme, és hiába küzdött ellene.

- Gyűlöllek, Tom Kaulitz! – Olyan hangosan üvöltött, ahogy csak bírt. De hamar le is nyugtatta magát.

Mikor már teljesen kitisztult, felkelt, és elkezdte pakolni a cuccait. Estére mindenét bedobozolta… Furcsállta is azt a nagy rendet…

Egy papírt és egy tollat vett elő, majd teljesen higgadtan írni kezdett.

„Drága Tom…

Egy bocsánatkéréssel tartozom neked… Végre felfogtam, amiről már egy éve beszélsz nekem… És most teljesen egyetértek veled… Őszintén szólva nem lettem boldogabb, de legalább már felérem ésszel a helyzetet. Nem állhatok közétek, és már nem is akarok. Új életet fogok kezdeni, aminek Te nem leszel a része, és az anorexiás feleséged sem. Ez az egy év tökéletesen elég volt… Egész életemben nem sírtam annyit, mint az utóbbi időkben… De látod? Megérte! Most már nekem is jár egy kis boldogság, és tudom, hogy mindig úgy terveztük, együtt, egy lakásban fogjuk leélni az életünket, de azt is ugyanígy mondtad, hogy engem fogsz szeretni örökre, szóval… most már biztos, hogy elköltözöm. Hogy hova, az mindegy, legyen annyi elég, hogy külföldre – valószínűleg egy másik névvel.

Az együtt töltött időt köszönöm neked, de remélem, soha többé nem találkozunk, és nem hallunk egymásról.

Tudod… sikerült lezárnom magamban a múltat…

Mire ezt olvasod, valószínűleg már a repülőn ülök, úton egy nagyon szép ország felé. Kívánj nekem sok sikert; én pedig sok gyereket kívánok nektek!

Minden jót,

Bill

U.I.: Kérlek, ne keress!”

A papírt elégedetten helyezte Tom szobájában az asztalra, majd visszasétált a saját ágyához.

Már útra készen állt, de indulás előtt még letérdelt, és benézett az ágya alá; a zsebéből kiesett repülőjeggyel nem is foglalkozva. Remegve nyúlt be, és vette elő a testvéréről készült fényképet, amit oly’ régen nézegetett minden este elalvás előtt…

Felállás közben egy nagyot sóhajtva vette fel a Hungary feliratú repülőjegyet, és elmosolyodott. Majd ismét a fényképre meredt.

Először el akarta tépni, de inkább a zsebébe rejtette egy jobb ötlettől vezérelve.

- Neked pedig estére egy nagyon jó programot találtam ki! – mosolygott gonoszan a képre, miközben könnyek szöktek a szemébe.

szerző: Neserly Molly