Lea: Égess el!

Íme Lea remek projektműje :)

Lea: Égess el!

Bill erősen beleszívott a cigarettaszálába, majd bámulni kezdte a kandallót. Az ölében egy fotóalbum feküdt. Lustán lapozgatni kezdte, de ahogy nézte azokat az álszent képeket, csak egyre idegesebb lett. Összeszorította a fogát, és önuralmat erőltetett magára, hogy ne tegyen semmilyen meggondolatlanságot. Hátradőlt a bőr fotelben, és a tükrös mennyezetet kezdte bámulni. Annak hála az egész szoba belátható volt. A drága perzsaszőnyegekkel beborított padlótól kezdve a selyemfüggönyös ablakokon át egészen a gótikus stílusú bútorokig, melyeken többnyire könyvek és lemezek foglaltak helyet, néhol pár arany és bronzszínű díjjal és szoborral. A falon hatalmas, festmények arany keretbe foglalva, akiket Bill nagyra tartott. A tapéta sötét bíborszínével csak még jobban kiemelte az igényesen faragott, fa polcokat és asztalt, ahol jelenleg képek tömkelege, és egy pohár skót wiskey volt.
Bill-nem figyelve az égő cigarettára-le hamuzott egyenesen a nehéz szőrmés köntösének ujjára.
-Remek-morogta, majd lesöpörte a hamut. Ezzel egyetemben a karfán nyugvó hamutálban elnyomta a cigarettát, és az asztalra tette. A keze viszont megállt a mozdulat után, és fölkapott egy képet. Azon éppen Tom állt az ajtófélfának dőlve, azzal a tenyérbe mászó képével, és undorító mosolyával-legalábbis Bill szerint. A kép régi volt: hisz azon még csak 22 éves volt Tom.
-Chh. Milyen rég is volt-elmélkedett hangosan. 19 éve… -De te semmit sem változtál. Még mindig ugyan az a felelőtlen kölyök vagy, mint voltál-s közben lassan a tűzbe eresztette a képet. Az lassan barnulni, majd égni, lángolni kezdett, és végül hamuvá lett a lángnyalábok között.
Bill nagy levegőt véve fölállt, egy kis vizet locsolt a tűzre, ami azonnal kialudt. A nehéz selyemmel keretezett ablakhoz lépett, majd elhúzta a függönyt, és hosszú köntösét maga után húzva elhagyta a szobát.


-Bess, segíts már!-ordított be Tom a feleségének-Nem tudom ezt a vackot bekapcsolni-szenvedett a gyereküléssel.
-Jólvan jólvan, jövök már-sietett, majd gyorsan behajolt a kocsiba, és rögzítette a gyerekülést-így ni.-mosolyodott el, majd megsimogatta a kis Ted buksiját.
-Mi lenne velem nélküled-sóhajtott fel színpadiasan Tom, majd maghoz húzta egy apró csókra a nejét.
-Valószínűleg most Las Vegasban kaszinóznál az öcséddel-Tomnak azon nyomban elkomorult az arca.
Bessnek sohasem mesélt túl sokat az öccséről. Főleg nem az utóbbi években való viszonyukról. Bess úgy tudja, hogy Bill külföldön van, üzleti úton (már lassan 1 éve) és ezért csak esténként beszélnek telefonon(de persze ez nem igaz).
-Mi a baj, szivem?-kérdezte Bess. Tom csak megrázta a fejét, majd mosolyt erőltetett az arcára.
-Semmi, semmi. –bizonygatta, majd elindult a vezetőülés felé-akkor elmentünk. Majd hívlak, ha odaértünk!-mondta Tom, és beindította a motort.


Bill kora reggel ébredt fel. Álmosan lesétált a márványlépcsőn, majd a konyhába lépett, ahol Ms. Pearl  takarított.
Ő volt Bill házvezetőnője, de mindemellett még kettő takarító is dolgozott a nagy házban.
-Jó reggel Kaulitz úr!-üdvözölte őt a nő.
-Jó reggelt Ann.  Egy kávét legyen szíves!-mondta, majd leült az asztalhoz, és az ablakpárkányról levette az aznapi újságot. Természetesen, magát is megtalálta benne a „ Jövő befektetése csak nálunk” c. szalagcím alatt, mint minden egyes nap.

WestHaus-mert a jövő befektetése csak nálunk!
Legyen ön is a WestHaus bankhálózat tagja! Több mint 200 helyen az országban, 3000 kolléga várja önt, és a pénzét, ami nálunk jó kezekbe kerül!

-Nem tettszik a szöveg-morogta, miközben belekortyolt a gőzölgő kávéba, amit épp akkor tett le elé Ann.
-Hát, akkor szóljon valakinek. Biztos megoldható-mondta a nő, és súrolni kezdte az elve csillogó konyhapultot.
Ann Pearl egy harmincas évei elején lévő nő, aki egyedül él egy szem lányával, Charlotte-tal. Ann 17 évesen esett teherbe, mikor elvesztette szüzességét, így a jövőjét teljesen keresztbehúzta a pici. Mivel nem tudott tőle tovább tanulni, így takarítónőnek ment el, majd egy szép napon Bill fölvette őt házvezetőnőnek.
A Billel való kapcsolata… érdekes. A férfi általában lenézi az összes –szerinte- „aljamunkát” végzőt, mert ő megküzdött azért, hogy a csúcsra törjön, akiknek pedig nem sikerült, azok lusták.  Ám Ann… vele nem igazán viselkedik lenézően. Míg a két takarítójával úgy bánik, mint a kutyákkal, Annal nem egyszer beszélgetett órákat. De persze azok a beszélgetések se voltak teljesen kötetlenek. Bill a saját komor modorával és szarkazmusával mégis hogyan tudna felengedni?
-Az lesz-mondta majd tovább lapozott. –Ann, emlékeztessen erre egy pár óra múlva, mikor elkészülök, rendben?-de közben föl sem nézett a lapból.
-Rendben uram-válaszolta.


Tom már körülbelül 2 órája autókázott Loitsche felé. Még egy óra volt hátra, de ő már hulla fáradt volt.
A vasárnapi ebéd szent és sérthetelen-kivétel Billnek. Ő persze soha nem jelent meg az utóbbi 1 évben a családi összejöveteleken, de szülinapra, karácsonyra vagy egyéb ünnepre mindig küldött valamit.
Mit ad Isten, pont egy hatalmas plakátba ütközött bele a vasúti átjáró mellett. Természetesen Bill képével és a „Westhaus Bank” szlogenjével.
-Csak nálunk mi?-morogta az orra alatt Tom, majd idegesen tovább hajtott.
Fél órával később, Magdeburg környékén még vagy hét ugyan ilyen plakátba ütközött bele, mire idegesen beleütött a kormányba.
-Ezt nagyon meg fogom bánni-mondta, majd megfordult, és Berlin felé hajtott.


-De mi legyen a szlogen?-kérdezte Bill, és segélykérően nézett a nőre.
-Én nem tudom uram, és nem is az én hatásköröm-rázta meg a fejét, és igyekezett kivonni magát az ötletadásból.
-De Ann, most csak úgy kérdezem magát, mint egy barátot? Mit javasolna?-kérdezte.
-Hát én…-majd gondolkodóba esett-nem tudom Kaulitz úr.-mondta csalódottan-én nem értek ehhez. Nekem túl bonyolult ez a befektetés, kamat, izé… fogalmam sincs, mi mire jó-húzta el a száját, és visszafordult a a pulthoz.
-Ezaz!-csapta össze a tenyerét Bill-Megtanítjuk az embereknek, hogy mi mire jó, és miért minket válasszon! –azzal nagy hévvel megpuszilta a nő arcát, és felment az emeletre.
Ann meglepődve és teljesen leforrázva állt a konyhában, majd egy aprócska mosoly terült el az arcán.
Bill fölvette a selyemzakóját, majd megsimította a végét, és a tükörből nézte a szerelését. Miután megelégedett vele, lesietett a lépcsőn, közben a mandzsettáját gombolta be.
-Ann!-szólt neki vissza a konyhába-ebédre készítsen valami padlizsános, sajtos, rakottasat! Köszönöm! –majd elsietett.

Tom túllépve a sebességhatárt, hajtott az autópályán, majd alig egy óra múlva meglátta a „Wilkommen in Berlin” táblát. A kicsi Ted eközben fölébredt, és elkezdett sírni, mert éhes lett.
-Ajj kicsikém, apuci most nem ér rá!-motyogta, de fél kézzel hátranyúlt, és megsimogatta a kicsit.-Nyugi, mindjárt szerzek neked enni, de előtte van egy kis dolgom-beszélt a fiának.
Tíz perc múlva a biztonságiakkal őrzött kovácsoltvas kapu előtt állt.
-Elnézést uram, de ide nem léphet be, hacsak nincs kártyája-mondta gépiesen az őr a lehajtott ablakon kibámuló Tomnak.
-Az ikerbátyja vagyok, az istenért!-majd levette a szemüvegét. Az őr kinyitotta a kaput.
-Elnézést uram, parancsoljon!-azzal intett, hogy mehet.
Tom a kocsiból kiszállva rögtön kikapta a hátsó ülésről Tedet, majd a kezébe fogva, egyenesen beindult a házba.
Furcsállt ugyan, hogy Bill nem áll kint a teraszon, mint ahogy azt megszokhatta, akárhányszor járt nála(eddig összesen háromszor), de úgy volt vele, hogy már erre sem méltatja az öccse.
Az ajtón kopogás nélkül rontott be, cipője visszhangozva kopogott a fényes kőpadlón.
-Bill!-kiálltotta, de nem jött válasz. Helyette a konyhából sebtében kilépő Ms. Pearl fogadta őt.
-Ó, Kaulitz úr! A… munkaadóm, illetve az öccse nemrég ment el. De ha bármiben segíthetek…-hadarta, de Tom félbeszakította.
-Jajj ugyan Ann! Már találkoztunk nem egyszer, és megegyeztünk, hogy tegezhetjük egymást!-mosolyodott el halványan Tom egy pillanatra.-Megkérhetlek arra, hogy adj valamit a kicsinek? Éhes szegénykém, de nincs nálam étel. Ann fellélegzett.
-Hát persze!-azzal elvette a kis Tedet, és a konyhába sietett. Tom komótosan haladt utána, miközben a tükrös mennyezetet bámulta. Nem sokkal előrébb észrevette a Billről készült festményt a falon.
-Chh… mekkora önimádó-motyogta maga elé, majd bement a konyhába.

Bill pontban 12kor ért haza, ám meglepetten konstantálta bátyja autójának az ottlétét.
-Ez meg mit keres itt?-öntötte el méreg és utálat egy pillanat alatt. Idegesen rontott be a házba, és elindult a hangfoszlányok után.
-Mekkorára nőtt már a kis Ted!-jegyezte meg Ann.
-Igen, nagyfiú már!-dicsekedett Tom. Bill pedig pontosan tökéletesnek találta az időzítést.
-Te meg mégis mi a jó fészkes fenét keresel az én házamban?-állított be a helyiségbe. Tom és Ann egyaránt csöppet leforrázva néztek Billre, majd Tom szólalt meg előbb.
-Meglátogattalak öcskös. Olyan nagy baj ez?-állt fel. Bill felvonta a szemöldökét.
-Szó nélkül?-kérdezte cinikusan. Tom felhorkant.
-Na nehogy már külön kérvényt kelljen benyújtanom, mert látni szeretném az öcsémet?!-emelte fel a hangját. Ann ijedten kisietett Teddel a kezében a konyhából. Nem akarta, hogy a pici ezt lássa és hallja.
-Miért jöttél ide?-kerülte ki a kérdést Bill. Tom szintúgy kérdéssel válaszolt.
-Miért nem jelensz meg soha semmilyen családi összejövetelen? Miért nem veszel tudomást a gyerekemről?-kérdezte. Bill nem válaszolt. Nem számíott a kérdésre. Illetve számított, de nem tudott semmilyen épkézláb kifogást találni.
-Én…-de semmi nem jutott eszébe.
-Te…? Te mi? Hm?-sürgette. Bill lesütötte a szemét. –Bill… ugye nem még mindig Bess…?-nézett rá hitetlenkedve. Bill idegesen a hajába túrt.
-Nem, nem miatta!-túl heves válaszadása Tomnak fölért egy igennel. Csalódottan nézett az öccsére.
-Annyi év után is?-kérdezte halkan. Ő néma maradt.-Bill-sóhajtotta, és lerogyott a székbe. –Ted nem érdemli meg ezt. Ezért nem veszel neki soha ajándékot?-motyogta Tom. Bill ugyanilyen hangerőn válaszolt.
-Rá… emlékeztet-hangja elcsuklott. Nem tudta kimondani a nevét-pont olyan mint… mintha az… enyém és az övé volna… -Tomban harag helyett megértés volt.
-Egy kicsit a tied is-suttogta halkan. Bill hitetlenkedve ránézett. –végül is, neked köszönheti, hogy ő most velünk van-erre viszont öccse arca elkomorult.
-Chh. Persze. Mire voltam jó? Kerítőnek. Kösz szépen-morogta-Ezért jöttél mindössze?-kérdezte, fölvéve azt a modorát, amit Tom nagyon nem kedvelt.
-Igen-állt föl-de látom értelme nem volt-mondta, majd elindult az ajtó felé.
-Ha lehet, mihamarabb vidd innen a kölköd, nem akarom, hogy valamit bepiszkítson-vetette oda foghegyről, mire Tom megfordult, és lekevert neki egyet.
-Te soha nem beszélhetsz így a gyerekemről!-suttogta az ütéstől a földön fekvő Billnek, aki a vérző száját fogta.

Késő éjjel Bill, akárcsak előző este wiskeyt kortyolgatva ült a kandalló előtt. Kezében félbevágott képek voltak a bátyjáról.
Meghúzta az üveget-ma este már nem pohárból itta-és beledobott egy képet a tűzbe.
-Ezt azért mert elvetted tőlem-morogta, és még egyet bedobott-Azért mert megaláztál-még egy kép-mert kihasználtál…-immáron kettőt dobott be-hogy szemét módon elvetted tőlem a szerelmemet-suttgota fájdalmasan, és még behajított pár képet-hogy elvetted tőlem Besst-mondta ki a nevét, és az összes többi képet besöpörte a lángnyelvek felé. Meghúzta a wiskeys üveget, majd a maradékot beöntötte a tűzbe. A lángok fölcsaptak, és megégették Bill kezét-a rohadt életbe-morogta idegesen, majd az üveget is behajította a tűzbe. Az milló egy szilánkra törött.
Bill fejét a kezei közé temette, és keserve zokogásba kezdett.
-Bess-suttogta.

szerző: Lea